második fejezet, avagy beszámoló a hétvégéről és a francia nyelv megtanulásának nehézségéről

szóval kicsivel több mint egy hete itt vagyok már. a dolog hullámzó, hol könnyebb, hol nehezebb. ha most időben visszafelé haladunk, a mai nap például elég siralmas volt, ha a francia nyelvvel kapcsolatos teljesítményemet nézzük. még annyira se bírtam megszólalni mint múlt héten, az első napomon. felbukkant mégegy bácsi, aki talán a filmekért felel és láthatólag örült, hogy lett új ingyen munkaerő akinek mindenféle idióta feladatot oda lehet adni. rögtön elkezdett magyarázni valamit a mikrofilmekről amikkel nem tudom majd mit kell csinálnom. hasonlóan a könyvtárosnőhöz Rose-hoz, belőle se értettem szinte semmit, mert nem beszél szépen. nagyjából csak azzal tudok egyelőre beszélgetni aki lassan és világosan és főleg artikuláltan beszél hozzám és hát sajnos nem sok ilyen van. a mai ebéd szintén katasztrófa volt, megint egyszerre 6 francia beszélt körülöttem főleg kajákról meg az étkezési szokásaikról meg szakmai dolgokról (gondolom) és úgy éreztem magam, mint amikor kiskoromban a nagynéném és a nagybátyám azzal bosszantottak minket noémivel, hogy állandóan ezt mondogatták: nicht auf dem kind, nicht auf dem kind, majd vagy suttogtak vagy elkezdtek angolul és németül hablatyolni hogy ne értsük. szóval elég rossz érzés, amikor az ember nem igazán tud részt venni egy társalgásban és csak azt a részt érti, amikor valami szar poénra (amire szintén csak a kínos nevetésből lehet következtetni) azt mondja valaki, hogy még jó hogy flóra ezt nem érti, legalább előtte nem égsz be.

amúgy kezdek hozzászokni a reggeli csúcsforgalomhoz, elkezdtem olvasni a metrón, nagyjából 20 percet megyek egy járaton (ligne 1) átszállás nélkül, ami ahhoz képest amit otthon szoktam sok, szóval próbálom kihasználni az időt. folytattam paul auster holdpalotáját, amit továbbra is zseniális könyvnek tartok. ha austert olvasok, mindig elkezdem magamat kívülről látni, és valahogy folyamatosan narrálni azt ami velem történik, egyes szám első személyben, ahogy ő is a regényeiben. remélem ez normális. szóval az olvasás segít elviselni a tömeget. idáig megálltam hogy ne vegyek még könyvet, pedig már jöttek szembe jó dolgok, ranciere tarr béla könyve meg ilyesmi, de önuralomra intettem magam, hogy ne szórjam a pénzt. amúgy megfigyeltem, hogy párizsban sokkal többen olvasnak a metrón, és nemcsak újságot, hanem szépirodalmat is. szeretem amikor belebámulnak a könyembe és nagyon nem értik milyen nyelven van ez. amikor ma reggel a könyvtárba mentem, rájöttem, hogy az első hetet már túléltem, és ezután csak könnyebb lehet (ami nem igaz) és végülis ha ma is az lesz a feladatom, hogy a könyvekbe kell beírkálnom a donátor nevét, az se gond. végül nem pont ez, de hasonló volt, amúgy egész összetett munka, noha viszonylag monoton. a lényeg, hogy a végére elég sok könyvet elláttam vonalkóddal, kívül belül, sőt, a vonalkódokat én csináltam egy géppel, sőt az egészet aztán bevittem a számítógépes adatbázisba. izgalmas nem? közben azzal szórakoztattam magam, hogy elkezdtem lefényépezni a dedikálásokat, elég sok van, meg jól néznek ki. azt is érdekes nézni, hogy egy adott ember, vagy család, akik könvyet adományoztak, mire specializálódtak. akinek a könyveit múlt héten rendeztem, az nagyon sok náci irodalmat gyűjtött, meg tanulmányokat hitlerről, az antiszemitizmusról a világban stb. a maiak pedig a zsidó filozófiára és a nyelvtanra koncentráltak, voltak amúgy izgalmas könyvek, kicsit olvasgattam martin buberről. én és te, ilyesmi. jófejek amúgy a kollégák, pont az a nő, akivel végülis múlt héten összebarátkoztam, guila a héten szabin van, a titkárnő meg nem értette amit mondtam, de a grafikus nőtől kaptam teát és van egy bácsi, akit abrahamnak hívnak és nem viccelek, 10 nyelven tud. például magyarul is. szóval mindig jónapottal köszön nekem, megkérdezi mi újság, nagyon aranyos. és ma odajött hozzám, hogy eszébe jutott egy magyar dal amit tanult (nem tudom hol) és megkereste a dalszövegét az interneten és elénekelte nekem. szép volt, nagyon kedves ez a bácsi. és amúgy az ő franciáját például még értem is. jókat szoktam sétálni munka után, így vezetem le az egy helyben ülést. általában le az operáig, aztán például csütörtökön elsétáltam a tuilériákig, utána át a túloldalra és végig a szajna parton egészen a st.michelig. ma pedig a rivolin korzóztam kicsit de lefárasztott, úgyhogy hazajöttem. majd felmegyek szerdán munka után a montmartre, mindig elfelejtem hogy az is nagyon közel van.

na de hogy ne tűnjön ez a blog olyan lehangoltnak, írok jó dolgokról is. végiggondoltam és rájöttem, hogy amit most csinálok azt igazából semmi pénzért nem csinálnám máshol. tehát, nem mennék el bébiszitternek egy angol kisvárosba, vagy igazából semmilyen ingerszegény környezetbe. mondjuk ezt eddig is tudtam, azért jöttem ide. de a lényeg az, hogy mégha nem is lesznek nagyon barátaim, vagy legalábbis olyanok nem mint otthon, akkor is, itt teljes mértékben le tudom magam foglalni. annyi program és opció van, hogy nem nagyon lehet unatkozni és a lakótársam továbbra is nagyon jófej. a pénteki napot már említettem, nagyon jól sikerült, főleg a pompidouval zárni, igazán remek. külön kiemelést érdemel az a pár, akik "ez mi ez a ronda" felkiáltással rohantak végig a múzeumon, a nő kezében egy vörös rózsa, és arról beszéltek hol vacsorázzanak, az ilyeneken mostanában nagyon jót nevetek, már nem bosszantanak fel. (vesd össze 2010 november párizs, amikor az orsayban egy lány leszólt egy manet képet még ideges lettem). szombaton valamiért úgy döntöttem, hogy a musé d'orsayba megyek, és nem igazán gondoltam végig, hogy ott milyen tömegek lesznek délután. eléggé vállalhatatlanul sok ember volt, de igyekeztem ignorálni őket, bár az, hogy a ruhatárba nem tudtam berakni a kabátomat és nem voltak kis szekrények sem, kicsit azért levont a múzeum kényelem szinvonalából. megnéztem a héten nyílt akseli gallen-kallela kiállítást, amitől azért nem dobtam hátast, jobban tetszenek azt hiszem a rajzai. de amúgy érdekes kiállítás volt, sok havas tájképpel és kalevala ábrázolásokkal. aztán lenéztem az állandó anyaghoz, a fantasztikus bonnard-ok, vuillard-ok, cezanne-ok közé, meglátogattam az egyik kedvenc monet képemet, amikor egy parkban vannak és egy pöttyös ruhás nő épp befordul egy ösvényen, vagy a van gogh - gauguin termeket ahol akkora tömeg volt, hogy nem is tudtam alaposan megnézni a festményeket. ezek után sétáltam egyet és találkoztam morgannal (lakótárs) és megkerestük a japán éttermek utcáját (rue st anne), közel van a louvre-hoz. egy nagyon jó helyen ettünk, az utcán is állt a sor, de a szombat az már csak ilyen nap volt, ezt is végigálltuk és istenit vacsoráztunk. az előételt megpróbáltam pálcikával enni, de aztán a tészta-hús-zöldség főételt már villával sikerült csak.  aztán este megnéztünk egy francia filmet, kiderült hogy morgannak rendben van a filmes ízlése. 99 francs volt a címe, nézzetek utána, vicces.

a vasárnap nyugisan telt, találkoztam egy hosteles ismerősömmel, mászkáltunk, dumáltunk, ő jó zenéket hallgat úgyhogy lehet, hogy vele tudok koncertekre menni. és minden francia szereti a macskákat, nem viccelek, nem találkoztam még olyan emberrel aki ne szeretné, vagy akinek ne lenne. sajnos párizsban azonban nem mászkálnak az utcán kóbor cicák, de morgannal elmerengtünk azon, milyen jó lenne, ha lenne egy macskánk. a japán étterem előtt még a magyar intézetet is útba ejtettük, ahol nagyon fura volt magyarul beszélni és a lány közepesen segítőkészen válaszolt a hülye kérdéseimre. kinéztem, hogy holnap adják a 400 csapást egy ingyenes filmvetítésen valamelyik egyetemen, lehet hogy elmegyek rá, vicces lenne párizsban megnézni az első újhullámos filmet amit láttam és ami ugye itt játszódik, és egy ugyanolyan lépcsőházban rohan a srác mint amilyenben én lakom. a cinematheque-ban meg altman hetek vannak, arra is el kéne menni. szóval párizs továbbra is nagyon jó, de azért egész más így, mint nyáron például. egyfelől jó, hogy nem kell végigrohanni a helyeken és mindenre van idő, de hiányzik az egyetem (tudom, stréber vagyok) az ottani alapvető ismerkedési lehetőség (noha eszembe jutott az első pár gender órám utrechtben, ahol semelyik lányt sem mertem megszólítani). ezért igyekeztem nézni szabadegyetemeket meg előadásokat hogy nem butuljak el teljesen. amúgy pénteken házibuli lesz nálunk, azaz szószerint házibuli, mert az egész házban lesz, ahol lakunk. ami jó, mert lesznek új emberek, közepes, mert ismerkedni KELL, frusztráló, mert csak franciák lesznek (hacsak nem sikerül rávennem a magyar lányt, zsófiékat hogy jöjjenek) és rossz, mert ha szar, nem lehet bezárkózni a szobámba merthogy ott lesz a buli. najó, optimista leszek, miért ne lenne jó, hát nem?

ennyit mára, már megint hosszú lett, remélem azét valaki végigolvassa. amúgy csak azért folytatom, mert páran azt mondtátok, hogy jó, és ennek örültem.